Mozi

 Varró Dániel: Mozi

Gyere, nevető szemű
airwaves-es leheletű!
Bús lovagod ma terád vár
egyedül a pattogatott kukorica
szagú moziban, ahova csupa pár jár
lépkedek ide-oda idegesen én itt, jaj
úgy tépi a szívemet a szerelem is
ahogyan a jegyeket a nénik.

Gyere na, hisz íme, a Nap kisütött kint
fűt a tavasznak a láza
vége a télnek, a depinek, a lomb is zöld
és tele van a pláza
gyöngy vagy a sok bizsu-cicababa közt te
mennek már odabent, gyönyörűm
az előzetesek, nosza, jöszte!

Kukorica, perec és a kóla kezünkbe
zsebembe jegyért kotorászom
így be a sor közepére, amíg megy
a halivudi jelenet a vásznon;
és míg könnybe a mozi szeme lábad
lerúgod a papucsodat, és
a puha szék tetejére teszed föl a lábad.

Betege vagyok a szerelemnek
a vágynak, az érintésed is éget
amikor a kezem és a te kezed is
ugyanoda nyúl be a kukorica végett
fölhevít, és amikor elveszed, űrt hagy
nem tudok én ma a filmre figyelni miattad
olyan gyönyörű vagy.

Szép a te szemed, ugye tudod, és a szád
és szép a te fogad és a nyelved
amivel a popcornt ízleled
amit a te szép kezed a zacsiból elvett;
legurul a nyakadon a kukoricamorzsa
elnyeli ott ez a kis szakadék
a halálban is édes a sorsa.

Két kibújó telihold a trikód
ködleple alatt a te melled
barna, akárcsak az alkonyi fény a te bőröd
a szoliban ilyen lett.
Jaj, milyen oktalan állat az ember
vágy az ölében örökkön dudorodik
és a szíve teli szerelemmel.

Cicamica, mit tegyek, annyira édes
a mosolyod, akárcsak a kóla.
Édes a szerelem, a vágy lólába
ha néha kilóg is alóla...
Baromira gagyi ez a jelenet is éppen
gyere, szerelemnek örülni
hajoljál össze te velem a sötétben.